Magyar Antidopping Csoport

Mintaeső a doppinglaboratóriumokra… 2015-01-29

Dr. Tiszeker Ágnes számításai szerint csillagászati összegekbe kerülhet az orosz sportra várhatóan csapást mérő WADA vizsgálat

Miközben a nemzeti doppingellenes intézmények – kötelékükben idehaza a Magyar Anti-dopping Csoporttal – azon igyekeznek, hogy a január elsején életbe lépett új WADA kódexnek jól megfelelve végezzék a munkájukat, a doppingellenes tevékenység montreali főhadiszállásának megbízásából egy háromtagú független szakértői csoport a máris elhíresült „orosz esetnek” próbál a végére járni. Mint ismeretes, tavaly decemberben az ARD német televíziós társaság nem éppen karácsonyi ajándékképpen leleplező riportfilmemben számolt be arról, hogy Oroszországban állítólag - az illetékes állami vezetők tudtával - levett minták százait nem vizsgálták meg, miközben a sport területén tevékenykedő korrupt személyek (köztük orvosok) a rostán fennakadt sportolók vétségeinek eltussolására „szakosodva” zsarolással jutott búsás „mellékeshez.”

Az Oroszországban virtuális lavinaveszéllyel fenyegető újabb eseményeknek a moszkvai állami sportvezetés úgy kívánta az elejét venni, hogy önszántából 3000 korábban levett minta megismételt vizsgálatára kérte fel a Nemzetközi Antidopping Ügynökséget (WADA).

„Azzal kell kezdenem, hogy a WADA fennállása óta hasonló nagyságrendű felkéréssel még egyetlen ország sem fordult a nemzetközi ügynökséghez. A nem csekély mennyiségű mintaanyag már el is jutott a rendeltetési helyekre, nagy valószínűség szerint Lausanne-ba és Kölnbe, de könnyen lehet, hogy más laboratóriumokat is be kell vonni a „hadműveletbe”, mert a kapacitások mindenhol végesek.” –kommentálta a történteket a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Dr. Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője. - Hónapok telnek majd el, amíg a váratlanul érkezett megrendelést teljesíteni tudják, ráadásul annak tudatában, hogy a megismételt vizsgálatok dokumentációja, és persze a fellebbezési kérelmek minden bizonnyal a Sportdöntőbíróságnál fog kikötni. Biztosra vehető, hogy a megismételt analízist kiterjesztik az EPO-val és a növekedési hormonokkal kapcsolatos vizsgálatokra, akkor pedig esetenként legkevesebb 400 Eurós költségre lehet számítani. Ez már önmagában is több mint egymillió Eurót fog felemészteni, és akkor még nem is esett szó a felkért szakértők, az analitikusok és az ügyvédek borsos tiszteletdíjáról. Mindezt első körben várhatóan a WADA fogja fedezni, amennyiben viszont bebizonyosodik, hogy minden szándékosan és szervezetten történt, akkor a számla végül – megtetézve a büntetés tekintélyes summájával - Oroszországban fog kikötni. Ahol máris hullanak a fejek, de érzésem szerint a lavina majd a vizsgálatok eredményének megismerése után fog elindulni. Nagy bajban vannak az orosz atléták és úszók, ahogy síelők is. Olyan végkifejletre lehet számítani, ami az Armstrong-ügy következményeképpen a kerékpáros sport nemzetközi szövetségében és nagy körversenyek szervezőinek a körében is égszakadás-földinduláshoz vezetett. Ha az oroszok ott akarnak lenni a 2016. évi olimpián, akkor drasztikus lépésekre kell elhatározni magukat, áttérni az őszinte beszédre, mellőzve azokat az arcátlan magyarázatokat, amelyek nemcsak az ellenfeleiket bőszítették fel, hanem a WADA vezetőit is.”

A nehéz feladat előtt álló bizottság élén a kanadai Dick Pound, a WADA alapító elnöke áll. Egyik segítőtársa a szintén kanadai Richard McLaren, aki a Sportdöntőbíróság (CAS) tagjaként már sok vitás eset megoldásában segédkezett, a másik pedig a német Günter Younger, akiről azt kell tudni, hogy a bűnüldözés és a számítástechnikai bűnözés egyik tekintélyes szakértője. Ahogy viszont azt Dr. Tiszeker Ágnes is jelezte, az elkövetkezendő hónapokban – vészesen közeledve a Rió ötkarikás versenyek kezdetéhez – egy kisebb hadseregnyi szakember vizsgálódik majd, és igyekszik olyan jelentést elkészíteni, amelyet a legdörzsöltebb orosz jogászok sem tudnak –így vagy úgy – megtámadni.

Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter