Fantasztikus és izgalmas életpálya, nehéz idők és nagy küzdelmek állnak Tiszeker Ágnes, a MACS (Magyar Antidopping Csoport) elnöke mögött. Egy széleskörűen tájékozott és rendkívül közvetlen hölgy, akivel a hazai doppingellenőrzés múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettem.
Ágnes, elsőként kérlek, mondj néhány szót arról, ki is vagy te, hogyan kerültél a MACS élére?
Orvosként végeztem a SOTE-n, praxisomat, melyet a mai napig folytatok, háziorvosként kezdtem meg. Fiatal orvostanhallgatóként jelentkeztem a lehetőségre, melyre utazási hajlandósággal rendelkező, a sportot szerető orvosokat, medikusokat vártak; így kerültem a doppingellenőrző szakmába, időben a szöuli olimpia után. Ezt a tevékenységet folytattam egy ideig, majd az életem más irányt vett. 2004 októberében, a botrányosként elhíresült athéni játékok után tértem vissza a területre, amikor is felkértek engem, vegyek részt a hazai megújuló antidopping rendszer irányításában. Így lettem és vagyok ma is a MACS elnöke, amely jelenleg önálló szervezetként működik, korszerű doppingellenőrzési körülmények között. Természetesen hosszú út vezetett idáig: több jogszabályi és intézményi változás és végül 2009-ben a WADA (World Anti-Doping Agency) kódexének való teljes megfelelés révén jutottunk el oda, hogy ma a magyar doppingellenőrzés nemzetközileg is elismert.
Mik a MACS legfontosabb feladatai?
A Csoport munkájának része a sportolóktól való mintavétel és a minták tesztelése: a magyar állam számára évi kilencszáz, míg összeségében – a külföldről érkező felkéréseket is számolva – több, mint háromezer mintavételt végzünk évente. Emellett van egy másik terület, amelyet én kiemelten fontosnak tartok és amivel a MACS hangsúlyosan foglalkozik: a tájékoztatás. A magyar válogatottak és az olimpiai keret számára kötelező oktatások léteznek dopping témában – ezeket is mi szervezzük, bonyolítjuk –, a hobbisportolók és a laikusok azonban kevés lehetőséggel rendelkeznek a témával való megismerkedésre, a tájékozódásra. Én az ez utóbbi kategóriában való fejlődésre úgy gondolok, mint a MACS egy központi jövőbeni céljára: ahogyan létrehoztunk már a doppingolásról szóló, kreditrendszerben felvehető kurzusokat a Debreceni Egyetemen, vagy a Testnevelési Főiskolán, úgy szeretnénk információinkkal a közép-, és akár általános iskolákba is eljutni; hiszen a gyermekek viszonylag fiatalon elkezdenek sportolni, mely révén tiltott szerekkel is találkozhatnak. Mindezeken felül egy meghatározó törekvésünk, amely talán még fontosabb, mint a dopping szűrése: a tiszták védelme. A doppingolást magát ugyanis sosem fogjuk tudni megszűntetni – ez tény -, hiszen a művelői, fejlesztői mindig egy lépéssel előttünk járnak majd. Persze, mi sem sokkal maradunk le: tudomásunk van így például több, a sport szempontjából illegális módszerről, anyagról, amelyeket egyelőre nem vagyunk képesek kimutatni, szankciókat viszont már alakítottunk ki rájuk vonatkozolóan, és ezeket akár visszamenőleg is gyakorolhatjuk majd. Ha mindezek által több lehetőséget és teret adhatunk azoknak, akik a tisztességes utat választják, igazán megéri ebben a szakmában dolgozni.
Hol húzódik a határ még-nem és már-igen között dopping téren?
Minden, a MACS honlapján is szereplő nemzetközi tiltólistán megtalálható vegyületcsoport doppingnak minősül, ha azt a sportoló nem egészségügyi állapotára tekintettel, engedéllyel alkalmazza. Ezek a szerek közül több, például az inzulin vagy a vízhajtó, legálisan és relatíve könnyen beszerezhetők, valamint szükségesek is egyes kezelésekhez – magyar viszonylatokban, a különféle kábítószerektől eltérően, ezért nehezebb felhasználásukat ellenőrizni. Egy másik probléma e téren a táplálékkiegészítők örök kérdése. Ezek a termékek forgalombahozatala bevizsgálás nélkül történik, ezért a szakembereknek, nem hogy a laikusoknak, sincs biztosítékuk összetételüket illetően. Ennek ellenére, ha a sportoló, akár jóhiszeműen, ilyen szerrel él, és a vizsgálat annak hatására pozitív, akkor sem tudjuk őt megvédeni – az ő döntése, vállalja-e ezt a rizikót, bízik-e az összetétel-leírásban.
Karrierednek mely pontja az, amelyre legnagyobb sikeredként gondolsz vissza?
Én abszolút sikernek értékelem, hogy a szomorú athéni események és azután, hogy a Doppingellenes Világkonferencián 2005-ben, Lausanne-ban Magyarországot képviselve, engem a központilag szervezett hazai doppingolás igaztalan vádjával illettek, mára a magyar doppingellenőrzés a világ legszínvonalasabbjai közé tartozik, ezáltal pedig a magyar sport, mint olyan is visszanyerte presztízsét. Megemlíteném még, hogy 2007-2008-ban, amikor Kovács Ági körül robbant ki a doppingbotrány, a MACS megítélése itthon nagyon negatívvá vált – mégiscsak egy nemzeti ikon vétségéről volt szó, rá azonban a WADA szabályai természetesen ugyanúgy érvényesek voltak, így nekünk meg kellett tennünk a szükséges lépéseket. Az, hogy az esetet követően hitelesek tudtunk, és tudtam én személyesen maradni, tekintélyt és elfogadást szerzett a számunkra mind a sportolók, mind a szurkolók szemében.
A nyár folyamán lényeges átalakulások történtek a doppingvétség szankcionálásában Magyarországon. Pontosan mik ezek a változások?
A WADA kódexében mindig is szerepelt, ha doppingvétség történik, azért elsősorban maga a sportoló, de mellette az őt ebben segítő sportszakemberek, úgy mint edzők, orvosok is felelősek. A még egészen friss Lance Armstrong-ügy felgöngyölítése közben a biciklista mögött olyan kifejlett hálózatot fedeztek fel, ami a WADA szemét még jobban a sportoló környezetére irányította. Ennek megfelelően, a 2013. július 1-én érvénybe lépett új magyar Btk. alapján, szabadságvesztéssel is sújtható a doppingolás, elsősorban és hangsúlyosan pedig az arra való buzdítás, abban való segédkezés. A szakma így a sportolók büntetése mellett, immár a különféle hálózatok felderítésében is érhet el nagyobb sikereket.