A HUNADO végtelenül sajnálja, hogy az ARD televízió műsorában illetve twitter üzeneteiben megjelenő homályos célozgatások, gyanúsítgatások, és egy félrevezetett moldáv doktor régmúltat idéző, általánosságban megfogalmazott története ellen kell védekeznie.
- Dorian Balmus moldáv orvos általánosságban beszél, nem jelentette ki, hogy a HUNADO doppingellenőrei részt vettek volna minták manipulálásában, azonban az ARD olyan kontextusban közölte Dorian Balmus nyilatkozatát, amely a HUNADO doppingellenőreinek részvételét sugallja. A HUNADO ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket.
- A HUNADO kérte a műsor készítőit, hogy amennyiben léteznek konkrét bizonyítékok (ide értve az eredeti nyelvű tanúvallomásokat is), úgy azokat hivatalosan is bocsássák mind a WADA, mind a HUNADO rendelkezésére. Ez a mai napig nem történt meg. Ezért a HUNADO ellen felhozott vádak jelen pillanatban csak feltételezések.
A fentiek ellenére a HUNADO megkezdte a saját belső vizsgálatát, amely kiterjed valamennyi, a HUNADO mint sample collection authority (SCA) által elvégzett moldáv mintavétel ellenőrzésére, illetve a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) megbízásából, a HUNADO által elvégzett valamennyi doppingellenőrzésre, ide értve a Houston-i Világbajnokság doppingellenőrzésére vonatkozó IWF-HUNADO együttműködési megállapodást is. A vizsgálatot a HUNADO a lehető legtranszparensebb módon végzi, ezért minden egyes részletről, és eredményről tájékoztatja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget.
Dávid és Góliát harca
Tragikusan és fájdalmasan éljük meg, hogy Dávid és Góliát harcát kell folytatnunk a média elsöprő hatalmával szemben, és az IWF-et ért vádakat automatikusan rávetítik a HUNADO-ra. A HUNADO egy független szervezet, amely számos nemzetközi partnerrel áll szerződéses jogviszonyban, így a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel is.
A sok csúsztatás és az információk összemosásának eredménye, hogy egy kis nemzeti doppingellenes szervezet besározása és ellehetetlenítése zajlik, pedig ez a szervezet 13 éve feddhetetlen módon végzi a munkáját, soha semmilyen gyanú árnyéka nem vetült a doppingellenőreire, és nem csak a súlyemelés, de számos más sportág nagy nemzetközi sporteseményén végzett már doppingellenőrzést, a Nemzetközi Sportszövetségek teljes megelégedésével.
Mivel a lelkiismeretünk tiszta, ezért a végsőkig harcolni fogunk az igazunkért!
HUNADO