Magyar Antidopping Csoport

A (sport)orvosok is felkészültek az U23-as világbajnokságra

Nagy munkában van dr. Molnár Szabolcs, a Magyar Birkózó Szövetség orvosi bizottságának elnöke, aki egyben tagja a világszövetség (UWW) orvosi, prevenciós és anti-dopping bizottságának is.

A nemzetközi orvosi csapat – más testületeket képviselő kollégákkal kiegészülve - most tartja három napos konferenciáját Budapesten, a Testnevelési Egyetemen. Az UWW orvosi konferenciájának fő szervezője, üléselnöke, egyik előadója az ortopéd-traumatológus Molnár Szabolcs, aki a sportsérülések gyógyítására, azok megelőzésére, és általában a sportorvoslásra specializálódott.

A konferencián negyvennél is több ország mintegy hetven sportorvosa vesz részt. Bízvást állíthatjuk, hogy az esemény rendkívül eredményes és sikeres. A tudományos eszmecsere témaválasztásának köre érinti a birkózósporttal kapcsolatos orvosi tevékenységet, a birkózó versenyek orvosi felügyeletét, a tipikus birkózósérülések megelőzését, a doppingvizsgálatok lebonyolítását.

A kulcskérdések között szerepel - többek között – a birkózásra jellemző speciális sérülések feltérképezése, a higiénia fontossága, különös tekintettel a bőrfertőzésekre, amelyeket meg kell (és lehet) előzni. Terítékre került az előadások során a túledzettség, a gyors fáradás jelensége, a lelki terhelés, a táplálék-kiegészítők témaköre, és a doppingolás elleni harc is.

Az esemény Tudományos Bizottságának három magyar tagja is van: Molnár Szabolcs mellett dr.Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Bizottság igazgatója és dr.Gáspár Krisztián bőrgyógyász-allergológus alkotja a hazai triót. Természetesen az alkalmi testület tagja a kanadai Babak Shadgan, aki az UWW orvosi bizottságának elnöke. A konferencián az UWW bizottsági tagjain kívül képviselteti magát a sportorvoslás tudós szakértőivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Testnevelési Egyetem, és a Sportorvosok Európai Kollégiuma is.

forrás: http://birkozoszov.hu/cikk/u23-vilagbajnoksag-beharangozo-sportorvosok